Hátizsákkal Délkelet-Afrikában – Zanzibár – képgalériával

Sokan bíztunk benne, hogy az újabb és újabb beharangozott Covid-hullámok helyett hamar túl leszünk a világ-pandémián. Egyesek olykor túlzott aggodalommal figyelték az eseményeket, volt azonban néhány ország, mely nem, vagy csak részben zárta be kapuit. Tanzánia egy ezen kevesek közül, melynek kiemelt turisztikai tájegysége Zanzibár varázslatos és egzotikus szigete, melyre sokan, így magam is, kihasználva a lehetőséget eljutottunk 2021-ben.

A legtöbb pihenésre, ugyanakkor kultúrára is éhes utazó az országon belül gyakran csak ide látogat, közvetlen járattal érkezve jellemzően valamelyik nagy európai reptérről. Mivel nyári, országon belüli három hetes hátizsákolásomból nálam ez csak az utolsó hetet töltötte ki, így jómagam Dar-es Salaam (legnagyobb szárazföldi városuk) kikötőjéből hajóztam be gyorskomppal (kevesebb mint 3 óra az út). Zanzibár még az országon belül is egy külön kis állam érzetét kelti, melyet nem csak az erősít bennünk, hogy még az országon belülről érkező külföldieknek is külön emigrációs nyomtatványt kell kitölteniük, de sajátos és így különállónak nevezhető történelme is. Ennek egyik következménye, hogy míg a szárazföldön – az elszórt törzsi hiedelmek mellett – a római katolikus keresztény a fő vallás, itt egyértelműen muszlim a többség. Bár az országnak van saját pénzneme, az amerikai dollár mindenhol elfogadott.

Falfestmény

A kikötőben motoros taxik (boda boda) tömkelege fogadja az érkezőket. Ezt, illetve a tömegközlekedést érdemes használni, bár kényelmetlenebb, ára halovány töredéke csak egy turistáknak szánt taxi fuvardíjához képest. Nyugat-keleti irányba átszelve a szigetet Jambiani-ba érkezve nyaralósra vettem a figurát, a keleti part úgyis leginkább a pihenésről szól. Fura ellentmondás mindenesetre, hogy düledező falvakon átjutva (amiből persze egy reptérről szállított átlagos luxusutazó nem sokat lát) lehet a tengerparti hotelekkel tarkított paradicsomba jutni.

Errefelé az apály és a dagály között 4 méteres magasság-különbség is előfordulhat, érdekes mindezt megtapasztalni. Miközben hajnalban gyűjtögetők lepik el a több száz méterre visszahúzódott tengerparti szakaszt kagylókat és egyéb kincseket gyűjtögetve, kora délután már igyekezzünk vissza tengerparti sétánkról, különben lehet, hogy csak nagy kerülővel jutunk vissza a szállodánkba.

Tengerparti séta

Egyik nap búvárkodni is kihajóztunk, pont aznap volt a településen esküvő, így éjszakába nyúlóan szólt a zene. Férfiak és nők csicsás viseletekben külön gyülekeznek délután, felkészítve társukat a nagy eseményre. A merülés nekem mindig nagy élmény, de azért egy Vörös-tengeri búvártúra veri. Három pihenős nap után északra, Michamvi mellé tettem át a szálláshelyem. A Milele Lodge nyugis hely, fantasztikusan barátságos személyzettel, csak ajánlani tudom. Bár megnevezésében Lodge, eléggé kedvező árfekvésű és puritán hely, speciális italkínálattal és szabadtéri bárral. Mint általában az országban, a biztonsági személyzetet itt is egy lándzsás, maszáj férfi testesíti meg, akivel – bár körülbelül csak 10 angol szót ismert – valahogy 20 percig elbeszélgettem.

The Rock

A naplemente errefelé gyönyörű, igaz az mindenhol az óceán fölött, egyszer sem érdemes kihagyni és persze a The Rock (“a szikla”) étterem (melyről képeket gyakran láthatunk feltűnni az interneten) óriás tenger gyümölcsei tállal és Zanzibeer csapolt sörrel ikonikus insta-hely.

Zanzibár nyugati partjának éke Stone Town, egyben a sziget központja is. Ide már újdonsült szerecsen útitársnőmmel jutottam el, a szállással ismét nem volt gond. A legtöbb turista ebben a városban henyél és könnyen leszervezhetünk magunknak innen bármilyen egynapos programot. A városnézésen túl engem Prison Island és a Fűszertúra érdekelt leginkább.

A szigetre fél órás az út, egymotoros facsónakkal kis csoportokban. Nevének ellenére sosem használták börtönként, de karanténoztatni például igen. Ma több mint száz, Seychelles-szigetekről származó, simogatható óriásteknős otthona, indiai magánkézben van.

Prison Island teknős

A fűszerültetvény maga a csoda, sok mindent megtudhatunk a növényekről és terméseik természetes alkalmazási lehetőségeiről gyümölcskostolóval karöltve…érdemes eztán még kevesebbszer a kemikáliákkal teli orvosságok után nyúlni; ahogy mondják: “fűben-fában orvosság”. Ha ott járunk, ezt semmiképp se hagyjuk ki, igaz, készüljünk borravalók osztogatására is.

Fűszertúra

A kontinensen bányászott drágaköveket ékszerüzletek tucatjai kínálják, legfelkapottabb errefelé az országról elnevezett “tanzanit” kék kőzet, ám ha engem kérdeznek, Afrika igazi gyémántjai a kedves, csinos, formás, mosolygós fekete nők.

Anglikán templom

Megtekintve az egykori rabszolgapiacot is, kicsit beleolvasva a történetekbe és az elkövetett szörnyűségekről hallva – így a BLM mozgalom felerősödésének idején – bátran állíthatom, hogy a témában nekünk magyaroknak sem a szégyenkezésre, sem a térdelgetésre nincs okunk (pont a manapság nekünk papoló, egykori gyarmatosítókkal ellentétben). Általános afrikai (és a világ nagy részén szerzett) tapasztalataim okán pedig konklúziós üzenet az örök elégedetlenkedőknek: “ha az utcátok le van aszfaltozva, ha van egy (bármilyen módon) fűthető fedett hely, ahol álomra hajthatod a fejed (még ha az nem is a sajátod), ha van mosógépetek, ha mondhatni szabad és egészséges vagy, ha nem mindennaposak az áramkimaradások és nemigen van a valószínűségi listán, hogy hazafelé vadállatok tépjenek szét, ha nem kell naponta reálisan félned az éhezéstől vagy hogy lelőnek, valamint ivóvíz folyik a csapból (ugye mind milyen természetesnek tűnik, a családi autót, a felsőoktatásnak legalább a lehetőséget és az okostelefont nem is említettem még DE) már garantáltan jobban élsz, mint az emberiség 80 %-a”.

Érdemes elolvasniHátizsákkal Délkelet-Afrikában: a szavannák csodás világa – képgaléria

A régi rabszolga piac és az anglikán templom mellett még az innen származó Freddy Mercury (született Farrokh Bulsara) egykori házát és az itt lévő kis múzeumot érdemes mindenképpen megnézni.

Queen Múzeum

Utolsó vakációs estémen zanzibári különlegességet fogyasztva, az Afrika Ház panorámateraszáról néztem, ahogy lenyugszik a Nap. Vörösen ragyogva, lassan tűnt el a horizont határán, káprázatos volt mint mindig. Ideje aztán – az egyébként kuvaiti öböl fölött áthaladó, katari átszállásos repülőjárattal – szép emlékekkel hazaindulni!